Zempléni túra

2010. augusztus 20-a reggel 7 óra. Lázasan pakolok a nylonszatyrokba, próbálok gondolkozni mit kell még vinnünk a zempléni motoros túrára, kérdezgetem Marcit, a fiamat: ”Te is mindent elraktál?”

A hosszú hétvégére megyünk el a klubbal a Zemplénbe. A motorozások előtti bizsergető izgalom már bennem van. Átgondolom még egyszer: 7.45-kor találkozó Kecskeméten a Szélmalom Csárdánál lévő Shell kútnál Adorján Lacival, Dobó Szilveszterrel, Kövesi Zolival alias Nyúllal és párjaikkal. Azután 9.30-kor becsatlakozik Törökszentmiklóson Arató Feri és kedvese Vera, akik Gyuláról jönnek. Végül Debrecenben pedig 11 után találkozunk „Ikarusz” Biczó Laci barátunkkal, aki a túrát szervezte.

Pontosan itt tartottam a fene nagy átgondolásban, amikor csörög a telefonom, Ikarusz az: ”Te figyelj csak, hol is találkoztok ott Kecskeméten? Hol kellene lejönni az autópályáról, ha oda kellene menni?” Még mindig nem esett le! „Jaa, amúgy itt vagyok Inárcsnál a pályán, megyek hozzátok, mert nem bírtam aludni hajnalban, gondoltam menjünk együtt Kecskemétről!” Hát ez a Laci nem semmi. Márianosztráról jön, lesz benne kilométer estére rendesen, ugyanis Sátoraljaújhely az úti célunk.

Mindenki megérkezik, örülünk egymásnak, majd szépen elindulunk a Tiszakécske, Tószeg,Szolnok útvonalon, a 4-esre rátérve pedig Törökszentmiklós felé haladunk. Túl magabiztos voltam, emlékezetből gondoltam én egy helyre, ahol az a benzinkút van, amelynél Arató Feriékkel kellett volna találkozni. De csak nem látjuk a kutat, pedig már ott kellene lennie. Hát ezt alaposanelbaltáztam. Pár telefon és már itt is jönnek a Feriék. Így már hat motorral szaggatjuk tovább a 4-es aszfaltját Debrecen felé.

Kellemes az idő, meleg van, de friss meleg és jól érzem magam a motoron, én zárom a sort. Szeretek hátul lenni, mert jó nézni előttem a többieket, ahogy a motorok „farkasfogban” zúznak és mindenki néz bennünket, ez egy motoros csapat.

Ahhoz képest, hogy ünnepnap van és a virágkarnevál is ma van Debrecenben, viszonylag mérsékelt a forgalom az úton, szinte stresszmentes a gurulás. A város elején egy Mol-kútnál megállunk egy kis pihenőre. Megbeszéljük, hogy bemegyünk a belvárosba, bár a virágkarneváli felvonulás korán reggel volt, így valószínűleg jobban tesszük, ha csak egy villámlátogatásban maradunk. Így is történik, virágot végül is nem láttunk, viszont a belvárosból egy pillanatképet tudhatunk magunkénak, ami azért nem volt rossz.

Irány tovább Nyíregyháza felé, de előtte még le kell nyugtatni a korgó gyomrokat. Bocskaikert nevű településen ülünk be egy csárdába. Ki egy kis babgulyással, ki túrós csuszával, levessel csillapítja éhségét, szerintem nem volt rossz a konyha. Persze ahogy az étel a hasba kerül, rögtön elpilled az ember. Leginkább Ikaruszon látom, hogy hiányzik neki a jó kis délutáni szuszóka, ahogy ő szokta mondani, én delelni szerettem volna. Végül marad a motorozás nekünk, ami hál istennek ugyanolyan jó.

Átmegyünk Nyíregyházán, de nem állunk meg. Egy kis időre látom a belvárost. Rég jártam itt, mert nem is emlékszem rá, hogy ilyen szép. Nyírtelek után meglátjuk a Tokaji-hegyet, más néven a Kopasz-hegyet, ami az Alföldet elválasztja a Zempléntől. Nemrég az árvízvédelemkor már láttam idén a hegyet. Akkor és most is az tetszett, ahogyan a déli oldalon elterülnek a szőlősorok, és ezt már messziről lehet látni. Ahogy közelítünk hozzá, először Rakamazt érintjük, majd beérkezünk Tokajba. Itt megállunk pihenni és lesétálunk a Bodrog partjára, nem messze onnan, ahol az a Tiszába ömlik. Nyúl és Marci még egy csónakba is belecsüccsen, kíváncsian nézem, mikor borulnak fel, de megússzák. Illetőleg pont ez az: nem kell úszniuk!

Fél óra múlva indulunk tovább, hogy Sátoraljaújhelyen még meg tudjuk nézni aznap a börtönmúzeumot. A település határában azért még vásárolunk egy kis tokaji bort, hogy este elpoharazgassunk belőle.

5 óra körül megérkeztünk Sátoraljaújhelyre, a főutcán lévő büntetésvégrehajtási intézet előtt állítjuk le a motorokat, már vártak bennünket. Az épület bal szárnyába, az alagsorba nyíló ajtón keresztül megyünk be, az alagsor maga a múzeum. Egy szimpatikus fiatal bv-s srác üdvözöl bennünket, aki amúgy egy SV 650-es tulajdonosa, motoros. Rossz ember tehát nem lehet. Ő a múzeumban az idegenvezetőnk, türelmesen elmond mindent, mi pedig figyelünk rá. Ez a múzeum azért nevezetes, mert nemcsak a helyi börtön, hanem az egész ország büntetés végrehajtásának történetét meséli el. Ez az ország legnagyobb börtönmúzeuma. A gyűjteményben megláthattuk a középkori kínzóeszközöktől kezdve az újkori és legújabbkori egyenruhákat és fegyvereket is. A képekből és a leírásokból többek között megtudhattuk az összes magyar bv intézet történetét is.

A múzeumlátogatás után a hegyoldalban felmotoroztunk a panzióba, ahol a szállásunk volt.

Megkaptuk a szobáink kulcsait és lepakoltunk, átöltöztünk. 7 órakor meleg vacsora, leves és erdélyi hússzelet, szerintem bőséges volt és finom. Közben megérkezett Budapestről a klub weboldalára nemrég regisztrált Virág Ferenc „feco” csodálatos BMW K1200 GT mocijával, hogy csatlakozzon a hétvégére a csapatunkhoz, és hogy megismerjük egymást. Hogy a kaja jobban lecsússzon mindannyian lesétáltunk a város főterére, ahol az ünnep miatt hatalmas tömeg volt. Fagyiztunk, nézelődtünk, majd visszamentünk a panzióba és leültünk ki a tokaji, ki egy sör mellé a teraszra.

Nagyon jót beszélgettünk érdekes témákról, éjfélig fenn voltunk, majd szépen eltettük magunkat  másnapra. Új helyen általában nem szoktam elsőre jót aludni, de itt a fáradságtól és a hegyi levegőtől rögtön álomba szenderültem.

Szombat reggel van, mindenki frissen ébred. Kávézunk, 8 órakor reggelizünk, majd Ikarusz ígér számunkra egy szép túrát a Zemplén körül. 9 órakor indulunk, az idő csodálatos, süt a nap, de elviselhető a meleg. Tudom, hogy komótos, kirándulós, nézelődős túra lesz, ezért bevállalom, hogy hosszúnadrág és bőrmellény lesz mára a motoros öltözetem. Sátoraljaújhelyet északi irányban hagyjuk el és Mikóházán, Pálházán keresztül megyünk fel túránk első állomására, a Füzéri várhoz.

Lent a faluban már látjuk a készülődést a kirakodóvásárra, tovább megyünk a vár aljánál lévő parkolóhoz. Itt megállunk, és gyalog kaptatunk fel a magas várhoz.

A várban ünnepi játékokat rendeztek, az egész a középkor hangulatát idézi. Régi öltözeteket, egyenruhákat, fegyvereket látunk a fiatalokon, és középkori zenét játszik egy öttagú együttes. A vár minden oldaláról lenyűgöző a kilátás, percekig csak állok egyedül a fal szélénél, nem tudok betelni a látvánnyal.

Míg a várat látogattuk, a faluban is megkezdődtek az ünnepi játékok, a vásár. Volt itt kardcsörgetés, íjászat, meg a régi korokat idéző játékok. Nézelődtünk, ki egy lángost falt, ki szomját csillapította.

A híres porcelán hazája, Hollóháza felé vettük az irányt, ami Füzérhez nagyon közel van, szinte csak pár kilométer. A porcelángyár előtt támasztottuk le a motorokat, megbeszéltük, hogy csak a márkaboltot nézzük meg, a múzeumba most nem megyünk be. Az üzletben meg lehetett tekinteni az ismert és régi, tipikus hollóházi motívumokat, valamint az új irányzatokat is az árukon. Némelyik tárgy ára csillagászati összegekre rúg, de hát a márkáért meg kell fizetni. Hollóházi állomásunkat még egy apró kis momentum tarkította: Marci fiam a szalagkorlátnak támaszkodó Adorján Lacit és Ikaruszt kissé meglökvén és így majdnem az öt méterrel lejjebb lévő patakba taszítván, tulajdonképpen kis híján kivégezte a Justice MC kéthetedét.

Utunk további részében egy jó nagy motorozós szakasz következett, Hollóházáról Kéked, majd Gönc irányába tartottuk és egészen Vizsolyig gurultunk. Itt megálltunk pár percre, Biczó Laci megmutatta a falutól nem messze lévő területet, ahol az idei árvízkor dolgozott és irányított pár hónappal ezelőtt. Saját szemünkkel is láttuk innen azt a pár falut a messzeségben, amelyet a megáradt Hernád komolyan veszélyeztetett akkor.

Vizsolyon keresztül Abaújkér felé haladtunk, majd Erdőbényére értünk. El kell mondanom, hogy az egész eddig megtett túrát az általam nagyon szeretett dimbes-dombos, hegyes-völgyes kis kanyargós utak jellemezték, kevés autóval, friss levegővel, a mező és a falu illatával, az arcomba csapó széllel.

A tempónk nyugodt volt, teljesen ellazultam, ilyenkor tudja az ember kipihenni magát egy motoros túrán.

Üröm az örömben, hogy itt kellett elválnunk Nyúltól és Judittól, akiknek ezen a napon haza kellett menniük. Sajna egy motorral kevesebben mutatta magát innentől a klub. Erdőbénye után tértünk rá a 37-es útra, és innen Sárospatakra mentünk. Erről a városról eddig csak irodalmi és történelmi tanulmányaim során hallottam, még sohasem jártam itt.

Először is egy bodrog parti csárdába ültünk be, mert ekkorra már megéhezett egy kissé a csapat. Ebéd után átgurultunk a folyó túloldalán lévő várhoz és sétáltunk ott egy kellemeset. Megnéztük kívülről a várkastélyt és egy nemrég feltárt ágyúöntő műhely maradványait.

Annyira jól éreztük magunkat ezen a napon, hogy bár a gurulás vége felé jártunk, és Sátoraljaújhely innen már csak pár perc motorral, úgy döntöttünk, hogy egy kis kerülővel fejezzük be a túrát. Így nem a forgalmas 37-est választottuk, hanem Vajdácska falu felé vettük az irányt, hogy még többet lássunk a környékből.

Este 6 óra után értünk a szállásunkra kellemesen elfáradva. A finom kétfogásos vacsora után megismételtük az előző esti borozgatós-sörözgetős beszélgetést a teraszon, már tervezgettük a jövő évi programokat is.

Elérkezett hétvégi programunk utolsó napja, a vasárnap is. Egy miskolctapolcai barlangfürdőzés után sajnos már csak a hazaút maradt számunkra. A reggeli és az összepakolás után 8 óra körül búcsút vettünk Sátoraljaújhelytől, és a 37-es úton Szerencs felé haladtunk, majd Miskolcra értünk.

A városban való kis keringést követően megérkeztünk Miskolctapolcára, ahol Ikarusz kiváló parkolóhelyet talált a motoroknak egy panziónál, ahol még a cuccokat, bukókat is ott tudtuk hagyni.

11 órakor mentünk be a fürdőbe, megbeszéltük, hogy két óra múlva mindenféleképp találkozunk a főépületben, és akkor indulunk. Egyedülálló élmény a sötét barlangban kialakított szűk, hangulatos medencében fürdeni, sétálni. Mivel meleg volt, így ki tudtuk próbálni a külső élménymedencét is, én a végén a benti termálvízben lazultam. Kellemes volt a fürcsi, de hosszú még hazáig az út mindenkinek, menni kellett.

Búcsúzóul még betértünk Miskolctapolca legjobb cukrászdájába egy kis sütire, kávéra, és készítettünk egy közös képet is a pultos hölgy segítségével. Elköszöntünk egymástól, bár Mezőkövesdig még együtt jöttünk.

A beszámoló írása közben szavak és kifejezések cikáztak az agyamban, melyek az egész hétvége hangulatát idézték bennem. Rájöttem, hogy van ez a kilenc dolog, melyet ha felsorolnak előttem, egész életemben a Zemplén túra fog az eszembe jutni: ……búcsú a nyártól, kanyargós kis utak, süt a nap a dombokra, rádől a motor az ívre, egy kis tokaji, lenézek a várból, friss levegő………a barátaim……a fiam.

Írta: Kawics