Lengyel túra

Biczó Laci és a gyerekek lengyelországi kalandjai

A kiskacsák elmentek és jól meg is fürödtek, mert az Anyját, hát nem végig esett az eső!?

Foglalhatnám össze így is a 4 nap eseményeit, segítségül hívva a közismert gyermekdal sorait, azonban az időjárás ellenére igencsak eseményekben gazdag túrában lehetett részünk.

2012. április 13-án pénteken vette kezdetét az utazás, és a dátum ellenére igenis szerencsés nap volt. Hisz újra két keréken verődött össze a kis Justice-csapat. A délutáni órákban indultunk el Kecskemétről, ahova Bódog apuka és anyuka (Vidám Laci és kedves neje, Pipi) késés nélkül érkezett, továbbá Jerico, alias Szilvike szokásához híven a már ismert és teljesen egyszerű útvonalon ismételten eltévedt, így nem sokkal a megbeszélt idő után be is futott. Kecskemétről én, a bátor, elszánt, friss és üde motoros, illetve Wing Laci (továbbiakban: Apa) szálltunk motorra. 5 vasparipán indultunk északnak. (A motorok felsorolásával nem bővíteném mondandóm, hisz senki nem cserélte le hűséges lovát).

Biczó Laci, alias Ikarusszal már Lajosmizse határában találkoztunk, így kibővült csapattal mentünk Márianosztrára. Egy kisebb kitérőt tettünk a Honda szalonba, ahol felkaptuk Nellike új plexijét.

Az első esténket Nosztrán töltöttük a már megszokott és szeretett szívélyes fogadtatásban. Köszöntésünkre a börtön kapujához jöttek Maci és Rudiék is. A vacsorát Nosztra legkedveltebb és leglátogatottabb éttermében, a Hangulatban költöttük el. Mindenki a Biczó-lakban húzta meg magát, én Forma1-es ágyban, Szilvike a nappali kanapéján. De hát ki mit érdemel.

Szombat reggel vágtunk neki a nagy útnak, a Hangulatban elfogyasztott rántottát követően mindenki a motorjára pattant és az előre megbeszélt sorrendben álltunk fel. Elöl ment a Megfontoltság, a sort zárta a Rutin. Biczó apánk vezette fel a sort, majd őt követte a két Transalp, „Biczóné” Nellyke és hű szolgálójuk, Maci, utánuk a Vidám család, majd én, mögöttem Rudi, nyakában a netfüggő kedvesével, Mártival, végül, Szilvike és Apa.

Azt mondhatom, hogy a csapat a túra teljes ideje alatt 5-ösre vizsgázott vezetéstechnikailag, mert mind egyénileg, mind csapatban kiválóra teljesítettünk. Az elénk háruló feladatokat és problémákat minden gond nélkül, közösen oldottuk meg. Szilvike kilazuló doboza miatt kényszerült megállásra a lengyel határ után, ahol Apa sietett a segítségére, így jól le is maradtak a csoporttól. De a telekommunikációs csatornáknak köszönhetően a megbeszélttől teljesen eltérő benzinkúton akadtunk ismét egymás nyomára, ahol újra egyesült a csapat. Az út során volt, hogy a Félegyházi banda csatlakozott a mi kis családunkhoz, volt hogy idegen chopperesek verődtek hozzánk. Azonban a tökéletesen diktált tempó és a remek hangulat ellenére mindig lemorzsolódtak a szívesen látott idegenek. Nekem is gyengélkedett a doboztartóm, illetve a láncom is lazára vette a figurát. A szlovák szerpentinen szabálytalanul és olykor életveszélyesen közénk vágó autósokat is megfelelően toleráltuk. A megállóknak nem volt előre megbeszélt helyeik, azonban előzetes terveink szerint nagyjából 200 km-enként terveztünk tankolást, figyelembe véve az üzemanyagárakat és a fogyasztást is. Persze Szilvikének kisméretű tankja és az én érzékeny hólyagom miatt sűrűbben is be kellett iktatni pihenőket. Az időjárást tekintve szerencsénk volt, mert minden csapadék fajtával találkozhattunk utunk során. Napot csak az indulás előtt két héttel láttunk utoljára. Na jó, meg a hazaúton, amikor elértük túránk csúcspontját, Donovalyban a majdnem 1000 m tengerszint feletti magasságot. Akkor a sípályák közelsége ellenére kisütött a nap és majdnem hazáig kísért minket. Azonban a Lengyelországban eltöltött 2 nap alatt felavattuk, kikoptattuk, szétszaggattuk az esőruhánkat, mert állandó öltözetté vált.

Zarándoklatunk első külföldi napján Czestochowában voltunk, ahol esti szentmisén vehettünk részt. Kiváltságos helyzetben lehettünk, hisz a messzi földről érkező zarándokok és a helyi hívőkkel ellentétben mi az oltár előtt közvetlenül hallgathattuk végig a misét magyarul. Zárásként együtt énekelte el minden bőrkabátos és protektorokkal bélelt easy rider a magyar himnuszt. Ezt követően minket és motorjainkat is áldó szavakkal illették és szentelt vízzel locsolták meg. Vasárnap reggeli istentiszteleten és múzeumlátogatáson jártunk.

Krakkóba is nedves utakon értünk, ahol összeverődött a magyar banda majdnem 100 fővel. A motorosok nem a megfelelő bejárathoz mentek, de a lengyel-magyar összetartás jegyében az atyák a kedvünkért még az évtizedek óta zárva lévő vaskaput is megpróbálták kinyitni. Azonban a kapu a vascső és az isteni irgalom ellenére sem nyílt, így bravúros, zsákutcában történő kanyarodással átmentünk a megfelelő bejárathoz. Várost néztünk, tűzokádó sárkány előtt fotózkodtunk, cukrászdában mennyei sütit ettünk – már aki nem veszett el a várban található bazilikában.

A szállásunk mindenhol kifogástalan volt. Az egyedülállóként érkezőknek lehetőségük volt kettő vagy több ágyas szobában aludni. Maci és Szilvike a kétágyas lehetőséget választották, elkerülvén a kellemetlen, ismeretlenekkel való összezártságot, azonban okot adva a csapat többi tagjának arra, hogy a túra egész idejére egy párként kezelje őket. A szállásfoglalás az egyszerűség kedvéért egy névre lett foglalva, így olyan szerencsében részesültünk, hogy 3 napig mindenki Ikarusz gyereke lehetett. Ezért alakult ki az, hogy megfontolt apánk, modern technika vívmányainak köszönhetően GPS-szel, mindvégig utat mutatott mindannyiunk számára, mi meg szófogadó kiskacsák módjára hang nélkül követtük.

A vacsoráink különlegesek és rántott hússal gazdagok voltak, a reggelink pedig mindig bőséges. Csapatunk minden tagja jóllakott az étkezések alkalmával, kivéve Macit, aki 2 napon keresztül áhítozott egy desszert-hamburgerre. Neki arra fájt a foga, Nellikének pedig az óriás Gofrira, amit - Macival ellentétben - meg is kapott.

Vasárnap este, a búcsúvacsorán kivétel nélkül belekortyolhattunk Barnabás atya szívének első gondolatjába, az ásványvizes üvegbe rejtett tüzes vízbe. Jó szándékkal és teljes szeretetével adta, mi meg hálásan el is fogadtuk. A vacsora során elfogyott Maci szűkre szabott hazai dió és meggy ízesítésű nedűje is, amit ígérete szerint legközelebb nagyobb kiszerelésben ajánl fel a köz javára.

Zarándoklatunkat Botond atya tette ismeretekkel és hittel telivé, akinek a meghívást, a vendégszeretetet és a humorral színezett pálos rendi szokásokat köszönhetjük. Barnabás és László atya pedig úgy olvadt csapatunk tagjai közé, hogy normál esetben nem mondanánk meg róluk, hogy évente 3 hónapra elvonulnak a világ elől. Főleg „Hidraulikáról” (László atya) nem, aki gyermeki természetével és monumentális termetével igazán világi teremtés.

Őszintén mondhatom, hogy mindent egybe véve, egy remek családi, motoros hosszúhétvégén vehettünk részt, mely gazdag volt esőben, megtett kilométerben, imádságban és meleg kézfogásban.