I. Börzsöny túra

2009. augusztus 15-16.

2008-ban Ikarusz már egy alkalommal sikeresen megszervezte ezt a túrát, melyre én akkor nem tudtam elmenni. Közben eltelt egy, a motoros életemben is igen sűrű esztendő, megalakítottuk Márianosztrán a Justice Law Enforcement Motorcycle Clubot, mely során felvetődött, hogy ismételjük meg a Börzsöny túrát, mely egyben az Első Börzsöny túra lesz klubunk életében.

Nekünk szerencsére sok tennivalónk nem volt ezzel kapcsolatban, Ikarusz a szervezést és a túra lebonyolítását is magára vállalta, nem kis örömünkre és megkönnyebbülésünkre. Kihasználva, hogy Márianosztrán egy „középkori lovagi ünnepség és vigasság” rendezvény került megtartásra, már meg is állapodtunk az időpontban, mely augusztus 15-16.-a lett.

Mielőtt tovább folytatnám, feltétlen fontosnak tartom, hogy pár mondatot írjak a Börzsönyről, mely engem festői szépségével, vadregényes tájaival bizony elvarázsolt.

A Börzsöny vulkanikus eredetű középhegység, az egykori kráterének pereme alkotja a Börzsöny legmagasabb csúcsait. A legmagasabb csúcsa a Csóványos (938 m). A Börzsönyben több mint 330 forrás található, a változatos táj remek túrázási lehetőségeket kínál. A Börzsöny nagy része nemzeti park. Csóványosról tárul elénk az ország egyik legszebb panorámája a Dunakanyarral. A hegyen több emléket találhatunk a már évezredekkel ezelőtt letelepedett ősemberekkel kapcsolatban.

A Börzsöny alapját egy a miocén korban működő, 18-19 millió évvel ezelőtt keletkezett ősvulkán alkotja. Nagyrészt vulkáni kőzetekből áll, csupán a hegység peremén és a déli oldal medencéiben találhatók a felszínen üledékes kőzetek. Egykori formája mára jelentősen lekopott, köszönhetően az egykor a területen uralkodó szubtrópusi éghajlatnak. Részei a Magas-Börzsöny, Észak-Börzsöny, Nyugat-Börzsöny, Déli-Börzsöny.

A hegység leghosszabb és legnagyobb vízhozamú állandó vízfolyása a Kemence-patak, (neve a szláv "kamenica" szóból ered és "köves medrűt" jelent) a Csóványos keleti oldalába vágódott völgyfőben felfakadó források vízéből születik.

A patak hossza 25,6 km, teljes vízgyűjtő területe 107 km², átlagos vízhozama 294 l/sec. A hegység geológiai adottságainak is köszönhetően, összesen 427 természetesen feltörő forrást tartanak nyilván a kataszterek. Ebből mintegy 350 mondható jelentősebb vízhozammal rendelkezőnek.

A Börzsöny nagy részét bükkösök borítják, de találkozhatunk magas kőrissel, hegyi szillel és juharokkal is. Aljnövényzetében számos értékes faj például: kankalin, holdviola, farkasboroszlán bújik meg.

Kankalin

Holdviola

Farkasboroszlán

A hegyi réteken a virágokat fűfélék váltják fel, így a verescsenkesz, perje, aranyzab az uralkodó fajok. A térség állatvilága is felbecsülhetetlen érték természetvédelmileg, a vadászható nagyvadfajok közül megtalálható a gímszarvas, a vaddisznó, az őz és a telepített muflon is, de találkozhatunk fácánnal, rókával, mezei nyúllal, görénnyel, borzzal, menyéttel és vidrával is.

A Börzsöny madarakban is bővelkedik, ragadózói közé tartozik a parlagi sas, a kerecsensólyom, a héja, karvaly, legismertebb énekesmadarai a fülemüle, a rigó és a pacsirta. Az itt élő állatfajok jelentős többsége védett így például: a foltos szalamandra.

Reggel 07.00 órakor találkozott az induló Csapat Kecskeméten a szokásos helyen, a Tesco parkolójában. Eljött Goos és Andi, Cobra és Timi, Nyúl és Judit, Király és Szilvi, Goldwing1100, valamint én Bundi, párom Mónika és fiam Andris, na meg persze a kutyánk is nyűgnek. Mi kocsival érkeztünk, ami engem egy kicsit bántott, de a túra alatt kiderült, hogy hasznos, ha jelen van egy vasszekér is. Miután a szinte „kötelező” fotók elkészültek, elindult Márianosztrára az 5 motorból és egy autóból álló konvoj.

Gyorsan haladtunk az autóályán minden esemény nélkül, két alkalommal álltunk meg egy rövid pihenőre. A második alkalommal csatlakozott hozzánk Bubuka, aki felvezetett bennünket Márianosztrára.

útban Márianosztra felé

Márianosztrán a falu központjában már várt bennünket Nelli, Ikarusz és Dandy.

Bubuka (aki nem Dandy), Ikarusz és Nelly

"Ilyen vastag volt a nyaka.... hét volt neki... levágtam mind.... karddal!"

Baráti üdvözlések után a paripák és a vasszekér lepányvázása következett a házuk udvarában, majd gyalogosan indultunk a programok helyszínére. Korhű jelmezbe öltözött lovagok, és udvari kisasszonyok menetét néztük meg, valamint meghallgattuk a Kapitányuk szíves invitálását a már említett lovagi játékokra.

A falu futballpályáján voltak felállítva a kézműves és egyéb ajándékos sátrak, a túloldalon egy lovagi sátor, előtte korhű fegyverekkel, a pálya legtávolabbi pontján egy kis rögtönzött állatkert, valamint egy íjász pálya került kialakításra.

Érdekes volt, mert fabatkával lehetett csak vásárolni, melyet az egyik sátorban árultak. Bár nagyon sokszor hallottam ezt a kifejezést, mégis csak most ragadt meg bennem a gondolat, hogy tulajdonképpen egy fabatka mennyit is ér? Hát utánanéztem ennek is.

Fabatkát sem ér mondjuk, ha valami értéktelennel találkozunk. A Magyar Szótörténeti Szótár szerint a szó a cseh babka (’garas, fillér’) szóból ered, amely a régi magyar nyelvben önállóan is élt. Az elhasonulás útján lett belőle batka, amely már a 16. században is a csekély érték jelentéssel bírt. Ezt csak megerősítette a fa előtag, mint a valódinál is értéktelenebb utánzat jelzése. Ebből látszik, hogy a helyi asszonyok jó üzleti érzékkel lettek megáldva, hisz jó áron eladták az "értéktelen" fabatkákat.

Miután kinézegettük magunkat a hőségben (eddig nem írtam, a hét legmelegebb napjait éltük) leültünk az asztalokhoz egy jó beszélgetésre, na meg hűsítő iszogatására, majd elfogyasztottuk az ebédet. Pacal, valamint pörkölt volt sztrapacskával.

Én úgy voltam vele, hogy alföldi legényként - tekintettel arra, hogy mi síkföldiek találtuk ki a pletyka szerint eme nemes eledelt - itt a felföldön biztosan nem eszek pacalt - illetve a vízi népek, Duna, Tisza, Balaton sem tudnak pacalt főzni, csak úgy beszúrtam ide - hát a pörköltet választottam. Jó döntés volt, mert igazán nagyon finom volt testemnek, lelkemnek, bár az a szakács néni kicsit mélyebbre is meríthette volna kanalát. Én még soha nem ettem és nem is ismertem a sztrapacskát, ha esetleg valaki meg akarná kóstolni, íme egy egyszerű recept. Kinézetre egyébként a mi nokedlinkhoz hasonlít, csak egy kicsit kisebb, és nagyon finom.

Hozzávalók:

3 nagy krumpli, 1-2 csésze fehérítetlen búzaliszt, só ízlés szerint, egy csipet paprika, egy csipet őrölt szerecsendió, 2 evőkanál apróra vágott friss petrezselyem

Elkészítése:

1. Hámozzuk meg a krumplit, vágjuk négyfelé, öntsük fel hideg vízzel, forraljuk fel, tegyük takarékra a lángot, fedjük le és főzzük addig, míg meg nem puhul. Szűrjük le és passzírozzuk össze.

2. A sztrapacskához minden csésze krumpli masszához tegyünk két evőkanál híján egy csészényi búzalisztet egy tálba, sózzuk meg, szórjunk rá egy csipet szerecsendiót és paprikát, majd hintsük meg a petrezselyemmel.

3. Tegyük bele a még forró krumplit, s a lisztes deszkán addig gyúrjuk, amíg jól össze nem áll, s már nem ragad. Hagyjuk még negyedórát pihenni.

4. Formáljunk két centi vastag kis rudacskákat a masszából a lisztes deszkán. Átlósan vagdossuk a rudacskákat egy centis darabkákra.

5. Forraljunk fel vizet egy jókora fazékban. Tegyük bele a sztrapacskát: mikor feljön a víz tetejére, tegyük takarékra és kb. tíz percig főzzük, lefedetlenül.

6. Szűrjük le alaposan, és pl. kedvenc spagetti szószunkkal fogyasszuk.

Miután testünket is kellően elláttuk, felsétáltunk a paripákhoz, na meg ahhoz az említett szekérhez, és elgurultunk a szállásunkra Malom-völgybe, ahol mindenki birtokba vette a számára kijelölt négyszemélyes kis bungalót.

A tábor mellett folyik a Malom-völgyi patak, melynek felduzzasztásával szép fekvésű halastavat hoztak létre. Lepakoltunk, és elindultunk egy kis örömmotorozásra. Az egész túrára elmondható, hogy nagyon szép, kis forgalmú utakon haladtunk, sok esetben szinte a fák koronája által létrehozott alagutakban.

Néhány helyen a tél megkezdte az aszfaltot, de ez sajnos szinte országosan jellemző. Ikarusz hagyományainknak megfelelően egy nagyon kellemes, túrázós tempót diktált, így a fákból és a tájból nem egy elsuhanó kerítést láttunk, hanem teljesen kiélvezhettük a látnivalókat. Kellemes kanyargások tarkították utunkat.

Utunk első állomása Kemence volt, ahol egy kulturált presszónál álltunk meg pihenni.

Itt volt a hétvége egyetlen egy rendkívüli, de a körülményekhez képest szerencsés eseménye, mikor Bubukát egy jobbos szűk befordulónál ledobta a megvadult lova.

"Így szoktam leszállni....."

Az első fékkar bánta ezt a kis eseményt. Miután Bubuka az aszfalton, hátán és oldalán pörögve bemutatta rövid, de hibátlan kűrjét, melyet a társaság egyöntetűen 10-esre pontozott, - „örömében” még a sisakját is jó a földhöz vágta - gyorsan a kerekeire állítottuk a Vasat, hisz csak úgy illik azt használni, majd betértünk a már említett „fogadóba”.

Innen egy gyönyörű és festői erdészeti úton elgurultunk a Királyházi Vadászházhoz. Mi is vittünk magunkkal Király Jani személyében egy igazi mai magyar királyt, így teljes joggal vettük birtokba egy rövid időre a parkot.

középen a KIRÁLY...

A ház egykor is fogadott illusztris vendégeket, erről az egyik szoba emléktáblája tanúskodik: "Emlékéül annak, hogy Mátyás király kedvencz vadászberkében Királyházán tartózkodott és ejtette el megjelölt helyén, Ő cs. és kir. Ferenc József főherceg úr 1909. szept. 24-én, Libits Adolf udvari tanácsos Ő méltósága által meghíva, Egyezredik szarvasbikáját. A kitüntető vendéglátás örömét megörökíté berneczei Szokolyi Alajos vadászatbérlő."

Ide is beszúrok egy kis történelmet, hogy tudásunk ezzel is gyarapodjon. Természetesen most is puskáztam.

Ha a térképre nézünk, már akkor feltűnik, hogy a környék egykoron nevezetes vadászó helye lehetett nagy királyainknak. A Királyháza, Királykút, Királyné pallagja, Király-bérc, Mátyás-forrás elnevezések mind annak bizonysága, hogy Mátyás királyunk gyakorta megfordult a Börzsönyben, kedvenc vadászterületén. Persze nem ő volt az egyetlen híresség, ki szívesen töltötte itt napjait. József főherceg is számos alkalommal töltötte itt a napjait, s valahol a Király-kút fölötti hegyoldalban egy kis emlék jelzi, hogy itt lőtte ötszázadik szarvasát. Az említett forrásnál egy kis emlékoszlop - Fricz János erdész munkája - jelzi, hogy annak friss vize, már nevezetes elődeink szomját is oltotta.

Királyháza autóval is megközelíthető, a Börzsönyt keresztül szelő műút mentén található. Az útnak külön története van. 1938-ban, a Felvidék visszafoglalásának tervezésekor épült felvonulási útként. Több ezer ember dolgozott rajta, s két hét alatt elkészült. Ha a hegygerincről Mázsaházat érintve leereszkedünk a Kemencei-patak völgyébe, jó néhány apró tavacskára bukkanhatunk. "Bombatölcsérek" ahogyan a helyiek nevezik. A front elvonulását követően, nagy mennyiségű robbanószer maradt a diósjenői raktárakban, s ezeket nehogy a falut repesz érje, a hegytetőn túl robbantották fel. A hatalmas robbanások színhelyén keletkező kráterekben ma apróbb halak is találhatók.”

A vadászház megtekintése után, tovább motoroztunk, én autóztam Nógrádra, ahol a még meglévő várromot néztük meg. Nem kis teljesítmény volt így békében sem megmászni a meredek ösvényt, ami a várba vezetett. Bizony egységesen megállapítottuk, hogy a fene ette volna meg a védőket, mi bizony nem rohamoztuk volna meg annak idején a falakat.

De ennek ellenére, ha valaki Nógrád felé fordítja motorja kerekét, javaslom, másszon fel, mert valami gyönyörűséget láthat. Igaz, hogy a vár már romos, nincs múzeum, - így belépőt sem kell fizetni - de a falak, a csonka torony és az egész vár érintetlensége gyorsan magával ragadja az embert. Ha egy kicsit csendben leülünk, és gondolatainkkal elkalandozunk az ősi időkbe, szinte érezni lehet az ott szolgáló, katonáskodó elődeink jelenlétét. Hátborzongatóan jó érzés volt számomra és a kilátás is gyönyörű. Egy háromfős „cserkész” csapat is hasonlóan érezhette magát, mert szemlátomást éjszakára rendezkedtek be az ősi torony tövében.

A nógrádi vár az Ipoly folyó által félkörívbe fogott Börzsöny belsejében bújik meg Nógrád községe, melynek névadó vára a környező vidékből hatvan méterre kimagasodó, nagyterületű fennsíkot koronázza. Itt talán már a honfoglalás idején is létezett egy erődítmény. A XI. század várépítkezéseinek megfelelően fagerendákból alkotott, kazettás szerkezetű, majd földdel töltött várfalak jelentették a védelem erejét. Így épülhetett a nógrádi ispánsági vár is.

Az évszázadokon át királyi kézben lévő birtokot Árpád-házi IV. (Kun) László adományozta a váci püspökségnek. A fennsík egyik sarkában – mély szárazárokkal elkerítve – létesült a belsővár, melynek jelenleg igen csonka maradványokban látható épületeit a XV. század második felében emeltette Báthory Miklós váci püspök. Ebben az időszakban készült el az a nagyméretű, három emelet magas öregtorony is, melynek csonkja messziről jellegzetessé teszi a nógrádi várromot.

A korabeli feljegyzések szerint a magas lakótorony mellett reneszánsz díszítéssel, minden kényelmi berendezéssel ellátott palotaszárnyat alakított ki Jacobus Tragurinus itáliai építőmester, de megfordult a nagyszabású munkálatokon Hunyadi Mátyás király udvari építésze, Giovanni Dalmata is. Az építkezések végét az 1483-as évszámmal jegyzett, sárkányos, farkasfog díszítésű Báthory-címer jelzi, amit a feltárás alkalmával találtak a belsővár feltöltődött árkában. A külsővár védelmét eleinte ágyúrondellák, majd a 17. századtól kezdve ó-olasz típusú bástyák látták el.

1544-ben a közeledő törökök elől megfutamodott a helyőrsége, visszafoglalására csak kerek ötven esztendő múltán került sor. Az Oszmán Birodalom csapatainak második megszállása 1663 őszén történt, amikor 27 napi ostrom után voltak kénytelenek feladni posztjukat a királyi zsoldosok. Az 1685. évnek egy nyári viharában villám csapott a belsővár magas öregtornyába, felrobbantva az ott tárolt puskaport. Az óriási robbanás teljesen megsemmisítette a belsővárat, ezzel gyakorlatilag védhetetlenné téve azt. Ezzel katonai jelentőségét végleg elvesztette, falait a könyörtelen időjárás és a környékbeli lakosság bontó kezei fogyasztották meg.

1949-ben kisméretű ásatást végeztek a belsővár árkában, de a helyreállításra 1997-ig várni kellett. Ebben az időszakban egészült ki az új-olaszbástya, kapott védőtetőt a kerek rondella, és felállították az országzászlót. Nógrád vára – a magyar történelem ezeréves néma tanúja – öregtornyának messziről látható csonkjával várja a távoli múltra kíváncsi látogatókat.

Leereszkedtünk a vár előtt álló Paripáinkhoz, majd Rétságon keresztül elmotoroztunk a Bánki-tóhoz.

A tóra vonatkozó, fellelhető írásos feljegyzés 1820. évben így ír: „Van itt a' falu mellett egy álmélkodásra méltó tó, melyet a' köznép Tenger Szemének nevez”. Az akkori köznép szerint ennek a tónak a tengerrel van összeköttetése a föld alatt, mivel a tó mélységét sosem sikerül megmérni, és a tó az esőzés, felhőszakadás esetén sem árad meg, ellenben nagy szárazság idején sem szárad ki.

1991-ben a bánki-tó vízminősége úgy megromlott, hogy fürdésre alkalmatlanná vált. Bánk Község Önkormányzatának elsődleges feladata volt a tó vízminőségének javítása. A víz minősége fürdésre alkalmassá vált, és sikerült megoldani a vízminőség szinten tartását.
Az Önkormányzat állami támogatás igénybevételével 2001–2002. évben megvalósította a bánki-tó rehabilitációját (iszapkotrás, partrendezés, tó-bővítés), A beruházás teljes költsége 285 millió forint volt.

A tó jelenlegi adatai: átlagos mélység: 3,94 m; legmélyebb pontja: 5,99 m; a tó felülete: 7 ha 8730 m2; vízmennyiség: 325.656 m3. A beruházás eredményeként javult a tó vízminősége és a tó hosszú távon alkalmas lesz a jóléti (fürdési, üdülési), rekreációs és horgászati funkciók ellátására.

Ekkorra már kezdett a Nap is lebukni, és a hőmérséklet is jelezte, hogy a nyár vége közeledik, így elindultunk Verőcén át Márianosztrára Ikaruszékhoz. Hűvös volt már az idő, besötétedett, ezért először Szilvia ült be hozzánk a vasszekérbe, majd Nelli követte Őt. Bár Nelli igen meglepett bennünket, mert elmentünk az Édesanyjához, aki olyan finom fánkot sütött a Csapatnak, hogy azóta is a számban érzem az ízét! Innen is csókolom Nelli Édesanyádat, és remélem, valamikor ismét ehetek abból a fánkból, amit Ő készít nekünk.

Ezután már késő éjszakába nyúló tárcsás sütögetés, beszélgetés folytatódott vendéglátóink birodalmában.

Rengeteg élménnyel gazdagodva, kellemesen elfáradva, pukkadásig megtöltött gyomorral, valamikor éjszaka mentünk le a szállásainkra, ahol gyors fürdés, és utána alvás, mert kellett az erő a következő napra is.

Első nap útvonala.

És mint mindig, ismét eljött a reggel! Ikarusz jó házigazdához méltóan már frissen várta az ébredőket a kemping főépülete előtt. Mosakodás és a szokásos reggeli tevékenységek után összepakoltunk, mindenki felmálházta Paripáját, elköszöntünk a szállásadóinktól és indultunk….

Indultunk volna, ha nem állta volna utunkat egy elszabadult magyar szürke marha gulya.

Ki merre fusson?

Először szemeztünk a fő ökörrel, majd lassan keresgélve az esetleges menekülési útvonalakat hátrálni kezdtünk. Szerencsére a vezér marha láthatta, hogy kellően össze…. szóval megijedtünk, így békésen elvonult háremével együtt a közeli erdőbe. Az biztos, ha berobognak a kemping területére, jól összeborogatták volna a motorjainkat. Így utólag nevetve emlékezünk már vissza, de egy kávé helyett is jó ébresztő volt ez a kis kaland.

Márianosztrán a Hangulat vendéglőben fejedelmi reggeli várt bennünket, melyhez "kemény MC-s" fiukhoz illően tejet fogyasztottunk.

A kiadós reggeli után felkerekedtünk, és elmotoroztunk az Ipoly folyóhoz. Lesétáltunk a partra, és átnéztünk északi szomszédunkhoz, Szlovákiába. Annyira lent volt a víz szintje, hogy akár nyugodtan át is sétálhattunk volna.

Az Ipoly Szlovákiában, a Vepor-hegységben ered, az Ipoly hegy tövében (1058 m). Eleinte dél felé folyik, majd Kálnónál dél-nyugat felé veszi az irányt. A Duna egyetlen baloldali mellékfolyója Magyarországon. Hazánkat Ipolytarnócnál éri el, Balassagyarmat és Ipolyság érintése után ismét dél felé fordul. Ezen a szakaszon, a magyar-szlovák határon (Nógrád megye) folyik, megkerüli a Börzsönyt, majd Szobnál ömlik a Dunába. A folyó jelenlegi hossza 212,43 km (szabályozás előtt 254 km), esése a teljes szakaszon 596 m. Az 1970-es években a szlovákiai területen folyószabályozási láz indult el, ez az Ipoly magyarországi területein is érezhető még ma is. A mára fennmaradt érintetlen területeket a nemzeti park védi. A folyó Magyarország egyik legszeszélyesebb folyója. Volt rá példa, hogy szinte teljesen kiszáradt, volt amikor az idegen szemlélő hajózható folyónak látta.

Elköszönve a folyótól, meg sem álltunk Nagybörzsönyig. Nagybörzsöny a Börzsöny nyugati peremén, a Börzsöny-patak partján található. Közigazgatási területe nyugaton az Ipolyig terjed, keleten pedig mélyen benyúlik a Börzsöny erdei közé. Területének csaknem háromnegyede a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik.

Északról Vámosmikola, északkeletről Perőcsény, keletről Szokolya, délkeletről Kóspallag, délről Márianosztra, délnyugatról Ipolytölgyes és (igen rövid szakaszon) Letkés, nyugatról pedig Ipolyszalka községekkel határos. Nyugati határát (mely egyben államhatár is Szlovákia felé) az Ipoly alkotja. Keleti határa a Nagy-Pogány-hegy (630 m) - Nagy-Inóc (826 m) - Kis-Inóc (683 m) - Nagy Sas-hegy (608 m) vonalat követi.

A község területe 2003. január 1. óta 50,69 km² (korábban 50,66 km²). A központi belterületen kívül Nagybörzsönyhöz tartoznak (zárójelben a 2001-es lakónépesség):

A falu neve az Árpád-korban Bersen, Belsun volt. 1700 után német telepesek érkezésekor – több helyen – Deutsch-Pilsen néven szerepel. Mai nevét a 20. század eleji közigazgatási átrendezéskor kapta, 1908 óta használja, korábban Börzsönynek nevezték.

Nagybörzsöny évszázadokon keresztül Hont vármegyéhez tartozott, az 1950-es megyerendezéskor csatolták Pest megyéhez.

A Tellúr (Te) felfedezése

Nagybörzsöny közeléből származott az az ércdarab, amelyben Kitaibel Pál 1789-ben elkülönítette a Tellúr kémiai elemet. (A felfedezést azonban Müller F. Józsefnek engedte át, aki néhány évvel korábban már elkülönített tellúrt.)

Kitaibel Pál

(1757. február 03 - 1817. december 13)

Müller Ferenc

Nagybörzsöny amennyire kicsi település, annál több látnivalóval várt bennünket. Először a Szent István templomot látogattuk meg, ahol Éva néni röviden ismertette a templom történetét. Elmesélte, hogy a templom egyre ismertebb az emberek előtt, több esküvőt is tartottak már benne. Adományokból sikerült megvenni az új harangot, melynek megszentelésére 2009. augusztus 20-án kerül sor.

A templom dombtetőn emelkedik egyik legszebb, tökéletes arányú román stílusú falusi templomunk, amelyet 17. századi kőfal övez.

Ez volt a település plébániaegyháza a 13. századtól egészen a 15. század elejéig. Amikor Zsigmond király német bányászokat telepített ide a nemesércek kitermelésére, ők a völgyben alakították ki lakhelyüket, s akkor épült föl a nagyobb méretű ún. bányásztemplom. Amikor az az evangélikusok birtokába került, a katolikusok használták ismét a Szent István tiszteletére szentelt román stílusú régi templomot. 1779-ben gondolkodtak a lebontásán is, azonban erre szerencsére nem került sor. A 19-20. század fordulójának kisebb tatarozásai után az 1960-as évek derekán nagyobb arányú kutatás után szakszerűen helyreállították.

A templom karcsú tornya (3-4. emeletén ikerablakokkal) a nyugati homlokzat előtt emelkedik. A hajónál jóval alacsonyabb szentély félköríves (ívsorokból álló főpárkánnyal). A főpárkány tükreinek különlegessége: a 19 bajuszos emberfej.

Útikalauzunk elmondta, hogy a legenda szerint a kifaragott fejek az elfogott, és megcsonkított tatár harcosokat mintázza. A bejárat a déli oldalon nyílik. Fölötte három jellegzetes félköríves román tölcsérablak. A szentélyen is van a déli oldalon egy egyszerű ablak. A templombelsőben a hajó síkmennyezetes, az apszis boltozata negyedgömb alakú. A hajótól a szentélyt diadalív választja el. A torony földszintje dongaboltozatos.

Éva néni mesél.

Nem messze ettől a helytől tekintettük meg Éva néni vezetésével a Bányásztemplomot, mely a tájházzal szemben, meredek lépcsõ végén, hatalmas hársfa koronája alatt áll.

A Nagybörzsönybe betelepített német bányászok építették a XIII. század elsõ felében ezt a kistemplomot, melyet a XV. században bõvítettek ki mai formájára.

A főhomlokzat csúcsíves bejárata felett egy 1417-bõl származó kõbõl faragott bányászcímer látható. Az 1960-as években Sedlmayerné Beck Zsuzsa tervei alapján a templomot helyreállították. Ekkor készült az új harangláb is, mely a korábban meg- semmisült három haranggal felszerelt építményt pótolta.

Innen egy rövid sétával jutottunk el a község főterének közelében álló, az evangélikusok klasszicista templomához, mely 1847 és 1852 között épült Belcsák Károly tervei szerint.

Börzsöny német többségű lakossága a többi magyarországi német településhez (pl. Sopron, Selmecbánya, erdélyi Szászföld) hasonlóan igen hamar megismerkedhetett a német földről német nyelvű kiadványokon keresztül terjedő Lutheri reformációval. A helység nagyobb része még a 16. század közepe táján áttérhetett az új hitre. Az itteni protestáns (nyilván evangélikus) prédikátorra / lelkészre vonatkozó első biztos adat az 1600. évből származik. Börzsöny áttért lakói az általuk addig birtokolt Bányásztemplomot, akkori nevén Szent Miklós-templomot használták a 17. század végéig. Tudjuk, hogy több esetben is sikerült ekkor, a török hódoltság alatt a katolikusoknak néhány évre visszaszerezni ezt az egyházat.
A török kiűzése, 1686 után egy időre ismét elvesztették az evangélikusok a Bányásztemplomot, amit csak a Rákóczi- szabadságharc idején, 1705-ben kaptak vissza. A kurucok veresége következtében 1710-ben ismét egyház nélkül maradtak a helybeli lutheránusok. A következő hét évtizedben saját templom – és lelkész – hiányában a hagyomány szerint lakóházaknál és a szabadban tartották istentiszteleteiket. Évente egy alkalommal, húsvétkor a legközelebbi német nyelvű gyülekezetet, a selmecbányait keresték fel, hogy ott úrvacsorás istentiszteleten vehessenek részt.

II. József türelmi rendelete után, 1782 és 1784 közt építették fel a börzsönyi lutheránusok a számukra engedélyezett fatemplomot a mai evangélikus templom helyén, a Börzsöny-patak partján. Ekkor alakult meg újra több mint hét évtized után a helybeli evangélikus egyházközség. A mai főtéren lakó idősek elmondása szerint az evangélikus ősök a telkeik patak felőli végét ingyen adták át a gyülekezetnek a templom céljára.
Az 1844. évi nagy tűzvészben leégett a település központi része az akkor 63 éves fatemplommal együtt. Ennek helyén 1847-ben kezdték meg az új, kőből és téglából falazott klasszicista templom építését, melyet 1852-ben szenteltek fel a Szentháromság ünnepét követő 16. vasárnapon.

Az épület dísztelen külseje után a nagyvonalú, dongaboltozatos, csarnokszerű belső igazi meglepetés és élmény. A nyugatról nyíló főbejárat felett János evangéliumából származó rész olvasható: Gott ist die Liebe (= Isten a szeretet). A két oszlop keretezte, a „Noli me tangere” gondolatot ábrázoló oltárképet, melyet 1851-ben Pesky József festett. (Noli me tangere - 'ne érints engem'): a föltámadt Krisztus figyelmeztető szavai a lábát átkarolni akaró Mária Magdolnához).

Az oltár két oldalán Mózes és Pál apostol szobra áll. Az oltárt a rajta levő gót betűs felirat szerint Andreas Melich és Ewa nevű felesége adományozta. Az ő rokonuk volt Andreas Melich, aki a századforduló után, 1901-ben az új orgona költségeit fedezte.

A díszes színes üvegablakokat 1942-ben készítették a norvég eredetű Gregersen rokonság költségén. Négy ablakon a négy evangélista, a többi különböző bibliai eredetű szimbólumok láthatók. Az egyik ablak megsérült a II. világháborúban egy közeli robbanás következtében, ennek helyreállításának költségeit 1978-ban a Kanadában élő, nagybörzsönyi származású Gracza család fedezte. A toronyban egy 1859-ből származó harang mellett két újabb, 1921-ből származó példány található. Utóbbiakat az I. Világháború idején a fegyvergyártás céljára beolvasztott korábbi harangok helyett készíttette el a gyülekezet.
A második világháború után a Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt és a következő években szülőföldjükről kitelepített nagybörzsönyiek emlékét örökíti meg a főbejárat melletti két emléktábla, melyek a Kanadában élő Klein Gyula adományából készültek 2007-ben.

Ismét egy rövid motorozást – inkább csak egy kis gurulást - követően megálltunk a Vízi malomnál.

Az evangélikus templom szomszédságában található Antal-féle műemlék vízimalom vízvezető árkaival együtt az 1847. évi nagy tűzvész után épült, 1851-ben készült el. A hosszú, nyeregtetős malomépületben a molnár és családja, valamint a háziállatok is helyet kaptak. A meghajtáshoz szükséges vizet a patakon kb. 200 méterre feljebb épített duzzasztógáttól egy keskeny csatornán vezették az épülethez.  A víz az épület alatti alagúton, majd egy rövid árokszakaszon át tér vissza a patakba. A kerék feletti szinten, lényegében a földszinten található a daráló, a hengerszék és a tisztítóberendezések. A malomszerkezet mai hengerszékei az 1930-as években kerültek beépítésre.

Az Antal-féle malmot inkább csak a falubeliek használták. Az aratás és cséplés után nyáron és kora ősszel éjjel-nappal folyamatosan üzemelt, így napi 12-16 mázsa búzát őrölt naponta. Az első őrlésből származó terméket szitálással választották ketté. A finom lyukú szitán áthullott a kész finom liszt, a szitán fennakadt, durvábbra őrölt korpás anyagot pedig újra őrölték, amíg csaknem korpamentes nem lett. A malom lakószobájában a Pest Megyei Malomipari Vállalat által fenntartott kis kiállítás a malomipar történetét mutatja be

Tíz évvel ezelőtt az árvíz elpusztította az 1930-as években épült vízimalom duzzasztógátját, de mostanra sikerült újjáépíteni a szerkezetet.

A siker érdekében a község önkormányzatán kívül az Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt, a Márianosztrai Fegyház és Börtön, a Ne-Pa Kft. és a Vámosmikolai Önkormányzati Önkéntes Tűzoltóság dolgozói is bekapcsolódtak a munkálatokba. 2009. június 20-án főző-, illetve kaszáló verseny mellett zajlott a vízimalom ünnepi átadása. A malomkereket pontban délelőtt 10-kor indították újra, hogy később látványbúzaőrlésre is alkalmassá tegyék a malmot. Az odalátogatók kis zacskónyi lisztet kaptak ajándékba.

Ekkorra már a gyomrunk is korgott, rövid motorozás után jutottunk el a Hubertus vendégházba.

A vendégház "szász" stílusú, kemencés, felújított parasztház, a falu szélén csendes környezetben található a Nagy-Hideg-hegy felé vezető turistaút mentén. Az épület 3 különálló, teljesen felszerelt apartmannal rendelkezik. A ház kertjében fedett terasz, szabadtéri sütés-főzési lehetőséggel áll a vendégek részére. Parkolási lehetőség az udvarban.

Itt a házigazdánk László Úr eredeti kemencében (csak a Bence hiányzott) olyan lepényt sütött számunkra, hogy bizony megteltünk rendesen.

Bubuka legyőzve gátlásait, úgy döntött, hogy kűrje második részét is megosztja velünk, ezért induláskor - szerencsére a puha füves udvarban - ismét lefektette lovát. Mivel már nem volt minek letörnie, így tulajdonképpen ez az esemény említést sem érdemelne, de a 10 pontot most is megadtuk.

Megpakolt gyomorral, egy kicsit laposakat pislogva kezdtük meg túránk utolsó szakaszát.

Erőgyűjtésre megálltunk egy kis pihenőre a Pince presszónál, ahol Ving1100 barátommal a TV előtt szurkoltunk egyet az éppen elrajtoló Talmácsi Gábornak és Valentino Rossinak.

Letkésnél átlépve a határt, rövid kanyart tettünk Szlovákiában. Persze nekem sikerült rögtön a határnál eltévednem, így ellenkező irányba fordulva, többet láttam Szlovákiából, mint a többiek. Hála a kor vívmányainak, a Garmin GPS-t hívtam segítségül, így hamarosan rátaláltam a ránk váró motoros csapatra, így ismét együtt folytathattuk utunkat. Esztergomnál ismét beléptünk Magyarország területére, és meg sem álltunk a Bazilikáig. Itt már készültek az augusztus 20-i ünnepségekre, ezért a zord őr nem engedett be bennünket a parkolóba, kicsit messzebb kellett megállnunk.

látkép Szlovákia felől

Érkezés Esztergomba.

Esztergomot egyébként hívják Szent István városának, Magyar Rómának és Magyar Sionnak is.

Az Esztergom név eredetével kapcsolatban több elképzelés is létezik:

A város területe már a prehisztorikus időkben lakott hely volt. A római időkben Salvio Mansio néven település állt itt. A rómaiak Solva néven castrumot építettek itt, a limes része volt.

római mérföldkő

A 960-as években Géza fejedelem új, állandó székhelyének Esztergomot választotta. Itt született Vajk, azaz Szent István király, akit itt is kereszteltek meg. István uralkodása óta érseki székhely. A várhegyen építette fel hazánk legelső székesegyházát, amit nevelőjéről Szent Adalbert-templomnak nevezett el. A középkori Esztergom több önálló egységekbe szerveződött. A királyi várost rengeteg külváros vette körül. Itt működött a 13. század elejéig az ország egyetlen pénzverdéje. A 12. században a városban megfordult többek között II. Konrád német császár, VII. Lajos francia király és Barbarossa Frigyes német-római császár. Imre király 1198-ban az érseknek adta a várost. 1242 telén a tatárok a várost lerombolták, de a fellegvárat nem tudták bevenni. A tatárjárás után a királyi udvar előbb Visegrádra, majd Budára költözött. 1301-ben, Esztergomban kapott magyar koronát Károly Róbert. A trónviszályok alatt a város többször is gazdát cserélt.

A 15. században vallási és kulturális központ volt. Gyakran fordultak meg itt királyi vendégek és Európa-szerte ismert tudósok, művészek. 1543-ban elfoglalta a török, az Oszmán Birodalom végvára, az Esztergomi szandzsák központja lett. A tizenötéves háború idején Karl Mansfeld csapatai báró Cseszneky Mátyás magyar huszárainak segítségével visszafoglalták, de 1683-ig – végleges felszabadításáig – többször gazdát cserélt, az egymást követő ostromok során majdnem az egész város elpusztult, elnéptelenedett.

A kurucok hatheti ostrom után, 1706. szeptember 16-án, Rákóczi személyes vezetésével foglalták el a várat.

1708-ban visszakapta szabad királyi városi rangját. A török hódításkor elmenekült érsekség csak 1820-ban tért haza. 1822-ben kezdték építeni a bazilikát, melyet 1856-ban szenteltek föl.

Az 1848-as szabadságharc alatt Kossuth Lajos és Széchenyi István is megszálltak a városban. 1849. április 16-án a magyar sereg itt is győztes csatát vívott az osztrákokkal.

1876-ban törvényhatósági jogú városi jogai megszűntek, és rendezett tanácsú városként, szabad királyi városi címmel, betagolták Esztergom vármegye szervezetébe. Ezt azzal indokolták, hogy lélekszáma nem érte el a 15 ezer főt, és gazdasága sem volt elég erős. 1895-ben átadták a Budapest–Esztergom vasútvonalat. Ugyanebben az évben, szeptember 28-án nyílt meg a Mária Valéria híd is Esztergom és Párkány között, és ebben az évben egyesült véglegesen a város három szomszédos településsel (Víziváros, Szenttamás, Szentgyörgymező).

A trianoni békeszerződés után elveszítette vonzáskörzetének nagy részét. 1919-ben cseh légionáriusok lerombolták a Mária Valéria hidat, amelyet csak 1927-re sikerült újjáépíteni. Az ideiglenesen egyesített Komárom és Esztergom vármegyéknek 1923-tól Esztergom lett a székhelye. A harmincas években feltárták az addig a föld alatt fekvő várat, artézi fürdőket építettek, kedvelt idegenforgalmi célponttá tették Esztergomot. A második világháborúban, 1944-ben visszavonuló német csapatok felrobbantották a híd három középső nyílását. A szovjetek 1944. december 26-án foglalták el. A város hivatalosan az 1950-es megyerendezésig, ténylegesen azonban 1952-ig maradt megyeszékhely, mivel a megyei tanács végrehajtó bizottsága csak ekkor tudott Tatabányára költözni. Több megyei intézmény azonban, mint például a megyei földhivatal, a levéltár, a megyei börtön és az 1980-as évek végéig a megyei bíróság is Esztergomban maradt. Az 1950-es években katonavárosként emlegették. Fél évszázados roncsaiból 2001-re ismét újjáépült a Mária Valéria híd. A híd megint összekötötte a várost történelmileg kialakult vonzáskörzetével. Regionális vezető szerepét tovább erősíti a 2003-ban megalakult Ister-Granum Eurorégió, amely nagyjából a régi Esztergom vármegyét, és Hont vármegye egyes részeit, területét öleli fel.

A Mária Valéria híd Duna-híd az esztergomi Prímás-sziget és a szlovákiai Párkány között, a Duna 1718,5 folyamkilométerénél helyezkedik el. A helyiek 2001-ig csak Csonkahídnak nevezték. Hossza 514 méter. A határátkelőhely a szlovák hídfőnél volt. A hidat Feketeházy János tervezte, és 1893-ban a Cathry Szaléz hídépítő cég kezdte építeni, miután az érsek lemondott a vámszedési jogáról.

Feketeházy János

(1842. május 16 - 1927. október 31.)

Az eredeti, öt nyílású, 496 méter hosszú acélhidat két és fél év alatt építették fel. Először 1895. szeptember 28-án adták át hatalmas ünnepség keretében, amelyen a kormány több tagja is részt vett. A hidat aznap éjfélig vám nélkül volt szabad használni. Ezután 1918-ig az átkeléskor vámot kellett fizetni. A hídszentelést Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás végezte. Esztétikai okokból változó nyílásmérettel épült, a középső pillérei közötti távolság 118 méter volt, ami abban a korban rekordnak számított. Felszerkezete folyóméterenként 5 tonna körüli volt, ami nagyon könnyűnek mondható. Az építés iratai fennmaradtak, ezekből tudjuk a munkák előrehaladásának gyors ütemét. A két műszaki ellenőr – Éltető Ákos és Pischinger Gyula – hetente készítettek rajzos jelentést. A király engedélyével a hidat Mária Valéria főhercegnőről, I. Ferenc József lányáról nevezték el.

Mária Valéria főhercegnő

Egy igazán rövid séta után megcsodáltuk az Esztergomi bazilikát.

A klasszicista stílusban épült Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Prímási Főszékesegyház a Magyar Katolikus Egyház főszékesegyháza az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. Magyarország legnagyobb egyházi épülete, és egyben az ország legmagasabb épülete. Méreteit tekintve Európában megelőzi a római Szent Péter-bazilika (132 m), a londoni Szent Pál-katedrális (108 m) és a Kölni dóm (157 m), világviszonylatban a 18. helyen áll. A helyén álló eredeti templomot Szent István építtette a Várhegy közepén a Boldogságos Szűz és Szent Adalbert tiszteletére. Ezt 1180-ban tűzvész pusztította el. A Szent Adalbert székesegyházat III. Béla segítségével Jób érsek hozatta rendbe.

Rudnay Sándor grandiózus terveivel elhatározta, hogy a magyar Siont teremti meg a városban, és ismét az ország egyházi központjává teszi Esztergomot.

Rudnay Sándor

A Várhegyet betakaró épületegyüttest terveztetett, amelynek makettje ma is megtekinthető a bazilika kincstárának előterében. Pénz hiányában végül a komplexumnak csak egyes részei készültek el: maga a székesegyház, az Ószeminárium épülete, a Sötétkapu és az érseki palota. Az építkezést a bécsi udvar nem nézte jó szemmel. Ellenezték és megpróbálták meghiúsítani, hogy Esztergomban épüljön fel a Monarchia legnagyobb temploma, olyan, amilyen még Bécsben sincs. 1831-re elkészült a hatalmas, óegyiptomi stílusban épült altemplom, és felhúzták az oldalfalak nagy részét is. Hét évvel később Packh Jánost, az építés vezetőjét meggyilkolták.

Packh János

A hercegprímás ekkor Hild Józsefre bízta az építkezés vezetését, aki módosította a terveket, például a keleti homlokzatot, így neki köszönhető a bazilika végső formája.

Hild József

1846-ban került fel a kereszt a kupola tetejére. Az 1848-as szabadságharcot követően Scitovszky János, az újonnan kinevezett érsek türelmetlenül sürgette a főtemplom elkészültét. Az eredeti Szent Adalbert templom részéből fennmaradt reneszánsz stílusú Bakócz-kápolnát 1600 darabra szedték szét és így építették be a bazilika testébe. A bal oldali harangtoronyban található a közel hat tonnás Nagyboldogasszony-harang.

A bazilika felszentelésére 1856. augusztus 31-én került sor, még jóval a befejezése előtt. A ceremónián Ferenc József is részt vett. A felszentelésre írta Liszt Ferenc az Esztergomi Misét, amelyet ő maga vezényelt bemutatásakor.

A II. világháború alatt a bazilika súlyos sebeket kapott, körülbelül 95 gránát és bomba hullott rá. Az oszlopcsarnok egyik oszlopát szétlőtték, és a kupola héjazata elpusztult.

2005-ben adta át Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a bazilika 112 millió forintból megvalósult díszkivilágítását. 250 reflektor közel 80 kilowatt teljesítménnyel világítja meg az épületet. 2006-ban megtörtént a harangtorony felújítása, 2007-ben jelentették be, hogy felújítják a főszékesegyház alatt húzódó pincerendszert. 2009-ben nagyszabású felújítás kezdődik meg. A feljárót átalakítják, újraszigetelik az alul lévő, hatalmas tereket. A kupolát tartó oszloperdőben vakolnak, eltüntetik a ma is látható háborús sérüléseket. A tartóoszlopok tövében egy új kilátó-körfolyosót alakítanak ki.

Három harangja van. Mindegyik a déli oldaltoronyban. A nagyharang 5827 kilogrammos, átmérője 218,5 cm, Szlezák László öntötte 1938-ban. Elődje 5467 kilogrammos volt, amely 1930-ban megrepedt ezért újra kellett önteni. A harangot Schaudt András öntötte. A középharang 280 kilogrammos, átmérője 81 cm, Schaudt András öntötte 1858-ban Pesten. A lélekharang 20 kilogrammos, átmérője 31 cm, Budán öntötte Joseph Steinstock. A harangon az 1751-es évszám olvasható. Ez azt jelenti, hogy a harangot az egyházközség készen vásárolta.

A főbejárat felett kőbe vésett latin felirat: CAPUT MATER ET MAGISTRA ECCLESIARUM HUNGARIAE („a magyarországi egyházak feje, anyja és tanítója”). Páczay Pál négy méter magas, fából faragott Szent István-szobra bazilika északi harangtornyába került, ahol az államalapító király kápolnáját adták át 2001-ben.

A bazilika belső alapterülete 5660 m²; 118 m hosszú és 49 m széles. Közepén elhelyezkedő félgömb alakú kupoláját 24 oszlop tartja, amelyek között 12 ablak található. Az épület a kupolánál 71,5 méter magas belülről, átmérője 33,5 méter.

Az altemplomtól a kupola gömbjéig kereken 100 méter. A kupola feletti gömb átmérője 2,5 méter, a kereszt 7 méter magas. A timpanont tartó nyolc oszlop 22 méter magasba nyúlik, a főhomlokzat oldalaihoz kapcsolt harangtornyok 57 méternél végződnek. 17 méter vastag falai Közép-Európa legvastagabb falrendszerét alkotják. Oltárképe 13,5 × 6,6 méteres, Mária mennybemenetelét ábrázolja (Michelangelo Grigoletti munkája).

Ez a világ legnagyobb egy vászonra festett oltárképe. A plébánia területéhez tartozik a Simor Papi Otthon kápolnája. A plébánia területén élő hívek száma 800 fő.

A Szent Adalbert Főszékesegyház orgonáját Ludwig Mooser építette. 1856. augusztus 31-én avatták fel.

Eredetileg mechanikus csúszkaládás, hárommanuálos és kb. 46 regiszteres volt. A harmadik manuál mechanikus kúpláda szerkezetben épült, redőnyben volt, és keskeny vízszintes redőnylevelekkel rendelkezett; egy harmóniumsípsor volt beleépítve, melynek claveoline volt a neve, és a játszóasztalban helyezkedett el. Az orgona hangképe az 1800-as évek közepének Salzburg környéki hatását idézte, mivel az építőmester innen hozta tudományát Magyarországra.

Az orgona elkészülte után viszonylag jól funkcionált, voltak viszont légellátási és mechanikabeli problémái. Később az állapota megromlott; az első világháborúban nagymértékben károsodott, a homlokzati sípjait háborús célra rekvirálták. Ezeket 1924-ben pótolták. A második világháborúban a Mooser orgona erősen megsérült, ezért egy pneumatikus kúpládás orgonát építettek a jelenlegi orgonaház oldalába, amely két manuállal rendelkezett. Az 1970-es évek közepe óta Baróti István a székesegyház orgonistája, aki megalkotta az orgona diszpozícióját, valamint megmentette az utókor számára a régi Mooser-orgona megmaradt sípsorait.

Miután megcsodáltuk ezt a gyönyörű épületet egy cukrászdába ültünk be. Rövid beszélgetés után a program itt hivatalosan véget is ért.

Második nap útvonala.

Elmondhatom, hogy Családommal csodálatos hétvégét sikerült eltöltenünk a Börzsönyben egy nagyon jó baráti társasággal. Nekem folyamatosan az volt az érzésem, hogy az eddig megismert és általam bejárt tájegységekhez képest a Börzsöny még mindig megőrizte a maga vadságát, szépségét. Egy biztos. Ha én Budapesten élnék, szinte egy hétvégét sem hagynék ki, hogy gyalog, vagy akár kerékpárral be ne járjam ezt a hívogató, de vad vidéket!

Képeket a Galériában, a Börzsöny túra cím alatt lehet megtekinteni.

Írta: Bundi